Puccs? A Magyar Szocialista Munkáspárt rendkívüli pártértekezletén leváltják Kádárt

RETÖRKI KRONOLÓGIA

Ahogy a pártértekezleten elmondott beszédekből is látható, a Grósz Károly által képviselt politikai irány a kádári konzervatív vonal és a Pozsgay-féle reformer politika között helyezkedett el.

1988. május 20–22-én rendezték meg a Magyar Szocialista Munkáspárt rendkívüli pártértekezletét. A többek által palotaforradalomhoz és puccshoz hasonlított értekezlet legfontosabb eredménye Kádár János leváltása és a párt vezető testületeinek átalakítása volt. Okai részben a gazdasági válság hatásaiban, a párt iránti bizalom fokozatos elvesztésében, a pártvezetésben zajló hatalmi harcokban, valamint a nemzetközi viszonyok átalakulásában keresendők - írta Jónás Róbert, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudomámyos segédmunkatérsa.

Az MSZMP 1985. március 25–28-án megrendezett XIII. kongresszusán elfogadott határozat kijelölte a következő öt évben a kül- és belpolitikában, a gazdaságban és az ideológiai kérdésekben követendő fő irányvonalakat. A romló gazdasági mutatók – stagnáló életszínvonal, alacsony növekedés, a várttól elmaradó mezőgazdasági és ipari termelés – azonban már az év végén megmutatkoztak, felfedve a kongresszuson hozott határozatban lefektetett irányvonal hibás voltát. Egy évvel később, a Központi Bizottság 1986. novemberi ülésén hozott határozat már elismerte, hogy a gazdaság működésében problémák vannak. Az okokat keresve a külső feltételek kedvezőtlen alakulása mellett a dokumentum önkritikusan megemlíti az irányítás fogyatékosságait is, ugyanakkor – kiterjesztve a felelősséget – a népet is okolja, amiért az többet fogyasztott, mint amit megtermelt. A kibontakozó gazdasági válság általános bizalmi válsággá terebélyesedett. A párt felé elviekben legelkötelezettebb társadalmi csoport, a párttagság köreiben meglévő bizalmatlanságról a pártvezetés a tagkönyvek cseréje során is gyűjtött tapasztalatokat. A tagkönyvek cseréjét a Központi Bizottság 1987. június 23-i ülésén rendelte el, amit egyben a párttagság véleményének megismerésére és a párt iránti bizalom megerősítésére is fel kívánt használni. A tagkönyvcsere során a tagoknak feltett kérdésekre adott válaszok világosan mutatták a pártvezetés számára a tagság bizalomvesztését. A párttagok nehezen tudták elfogadni a pártban zajló ideológiai változásokat, a gazdasági nehézségeket, az életszínvonal stagnálását és azt, hogy a nyilvánvaló hibák és vezetői mulasztások ellenére sincsenek jelentős személyi változások. A nyolcvanas évek második felében a gazdasági válság és az arra visszavezethető bizalmi válság mellé egy politikai jellegű válság is társult, amely a pártvezető, Kádár János befolyásának csökkenésével párhuzamosan megjelenő és megerősödő, párton belüli struktúrák kialakulásában mutatkozott meg. Három ilyen struktúra vált láthatóvá a párton belül a nyolcvanas évek második felében: a kádárista konzervatív rendpártiak, a Grósz Károly nevével fémjelezhető új rendpártiak, valamint a reformerek. Az 1988. májusi pártértekezlet megrendezésének okaival kapcsolatban megemlítendő még a nemzetközi feltételek gyors változása. Mihail Szergejevics Gorbacsov reformjai a szocialista országokban is megteremtették a lehetőségét a gazdaságpolitika ideológiai kötöttségeinek lazítására, a külkapcsolatokban pedig az óvatos nyugati orientációra. Kádár János konzervatív politikája így már nem esett egybe a szovjet elvárásokkal. A pártértekezletre való felkészülés legfontosabb kérdései az új politikai vezetés személyi összetétele körül forogtak. A Kádár hosszú regnálása alatt alkalmazott káderpolitika állandóságot biztosított a legfelső vezetésben, ami a politikai intézményrendszeren keresztül kihatással volt az egész rezsim stabilitásra. A Politikai Bizottság személyi összetételét vizsgálva látható, hogy a főtitkárhoz és a rendszerhez hű vezetők évtizedekben mérhető időt töltöttek pozícióikban. Gáspár Sándor huszonkilenc, Németh Károly huszonöt, Apró Antal huszonnégy, Fock Jenő huszonhárom, Kállai Gyula húsz évig volt a Politikai Bizottság tagja. A Kádár-rendszer harminckét éve alatt a tagok átlagosan tizenöt évig viselték a tisztségüket. A pártvezetés állandósága jól szolgálta ugyan a Kádár-rendszer stabilitását, az ilyen struktúra azonban könnyen gátjává is válhat az új szempontok befogadásának és a változó feltételekhez való alkalmazkodásnak. A pártértekezletre tervezett személyi változtatások legfontosabb elemét Kádár János elmozdítása jelentette, amely egybeesett a szovjet vezetés elképzeléseivel. A Moszkvában Kádárról kialakult képről Vagyim Medvegyev, az SZKP KB titkára Gorbacsov számára 1988 márciusában küldött jelentésében olvashatunk. A jelentés Kádárt úgy írta le, mint aki már nem érzékeli a társadalom és a párt hangulatának változásait és képtelen a párt politikájának megújítására. A változás szükségességét végül Kádár János is belátta. A május 19-én Gorbacsovval folytatott megbeszélésen a magyar vezető jelezte, hogy távozik a főtitkári pozícióból, nem marad a Politikai Bizottság tagja sem, és elfogadja a pártértekezleten létrehozandó pártelnöki tisztséget. Kádár a Politikai Bizottságból saját magán kívül még három tagot, Aczél Györgyöt, Sarlós Istvánt és Maróthy Lászlót javasolta kihagyni, a párt reform-szárnyának képviselete érdekében pedig Nyers Rezsőt és Pozsgay Imrét beemelni. Kádár beavatta Grószt a személycserékkel kapcsolatos terveibe, de nem volt nyitott a Grósz, és mellette Aczél György és Lázár György által is javasolt nagyobb megújulásra.

A pártértekezlet előtt gondosan kimunkált, személyi összetételt érintő eredeti megállapodás a következőket tartalmazta: Kádár János lemond a főtitkári posztról és elfogadja az elnöki pozíciót; a Központi Bizottság 113 tagjából 37-et Grósz jelölhet, a Politikai Bizottságban pedig a párton belüli mindhárom irányvonal képviselteti magát; a KB Titkárság és a Központi Ellenőrző Bizottság összetétele változatlan marad. Az előzetes tervezésen alapuló események azonban radikálisan más irányt vettek, amelynek okai részben a máig tisztázatlan egyéni alkukban és megállapodásokban keresendők. Emellett szerepet játszhatott az is, hogy Kádár előadói beszéde számos küldöttet elidegenített, akik így megszólíthatóvá váltak Grósz Károly számára. Vélhetően az ő és emberei szervező munkájának köszönhetően a jelölőbizottság KB tagságra nem jelölte újra a Kádár embereinek számító Gáspár Sándort, Havasi Ferencet, Lázár Györgyöt, Németh Károlyt és Óvári Miklóst. Az új Politikai Bizottság tagjai lettek: Grósz Károly, Berecz János, Csehák Judit, Hámori Csaba, Szabó István, Iványi Pál, Lukács János, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Tatai Ilona.

A pártértekezlet napirendjén mindössze két napirendi pont szerepelt: a párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állásfoglalás, valamint a szervezeti és személyi kérdések. Kádár János előadói beszédében elismerte, hogy a XIII. kongresszuson kitűzött gazdasági és életszínvonal-emelési célok nem voltak megalapozottak. Szólt a gazdasági válság nyomán kialakult bizalmi válságról, a párt irányában érezhetően csökkenő bizalomról és a politikai intézményrendszer hibáiról. Javasolta a politikai intézmények szocialista rendszer érdekében történő megerősítését, ugyanakkor más pártok létrehozásának nem látta realitását. Az egypártrendszer, mint a párt vezető szerepét biztosítani képes forma Grósz Károly hozzászólásában is hangsúlyosan jelent meg. A miniszterelnök fontosnak tartotta a párt megújítása mellett az állam, és benne a kormány szerepének újragondolását is. Aktívabb, a kihívásokra gyorsabban reagáló, hatékonyabb kormányzati működést vázolt fel, ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány bár önálló, de a párttól nem független, annak politikája iránt maximálisan elkötelezett. Pozsgay Imre hozzászólásában Engelsre hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt megújulása kapcsán hangoztatott egység csak akkor tölthet be pozitív szerepet, ha teret engednek a vitáknak, az eltérő álláspontok ütköztetésének. Pozsgay a társadalom és a hatalom közötti új közmegegyezést sürgetett, amelynek előkészítéséhez egyebek mellett az alkotmány reformjára, a választási törvény átalakításra, az egyesületekről szóló törvény megalkotására, valamint Alkotmánybíróság felállítására lenne szükség. A közjogi viszonyok fejlesztése mellett szólt az állampolgári jogok kiteljesítéséről is, amelynek feltételeiként a szuverén törvényhozást, a párttól független kormányt és az erős tanácsi önkormányzatot nevezte meg. Ahogy a pártértekezleten elmondott beszédekből is látható, a Grósz Károly által képviselt politikai irány a kádári konzervatív vonal és a Pozsgay-féle reformer politika között helyezkedett el. Ez, valamint nemzetközi ismertsége és az iránta táplált bizalom Grósz Károlyt ideális főtitkár-jelöltté tette.

Az értekezleten elfogadott állásfoglalás kimondta, hogy a kialakult válságért felelősség terheli a Központi Bizottságot, a végrehajtó szerveket és a kormányt is. Meg kell újítani a párt működését, és erősíteni kell tevékenységének politikai jellegét. A közjogi kérdések közül az állásfoglalás célkitűzései közé bekerült az alkotmány felülvizsgálata, a párt és a kormány viszonyának újragondolása, az Országgyűlés pozíciójának erősítése, az önkormányzatok megerősítése, a választási rendszer átalakítása, valamint az országos és helyi népszavazásról szóló törvény megalkotása. A gazdasági válság leküzdéséhez az állásfoglalás az 1987. június 2-án elfogadott stabilizációs program végrehajtását jelöli meg feladatként a kormány és a pártvezetés számára. A dokumentum kitér a nemzetközi viszonyokra is, amelynek kapcsán Magyarországra nézve kedvező folyamatként ítéli meg a szovjet–amerikai kapcsolatokban beálló enyhülést. A nemzetpolitika újragondolásának megkezdett folyamata jelenik meg az állásfoglalás határon túli magyarságot érintő részében, amelynek kapcsán kimondja, hogy az egyéni és kollektív nemzetiségi jogoknak érvényesülnie kell a szocialista országokban. A nemzetiségeknek joguk van anyanyelvük és kultúrájuk megőrzéséhez, valamint az anyanemzetükkel való kapcsolataik ápolásához.

Az 1988. májusi pártértekezlet több szempontból is fordulópontot jelentett. A személyi összetétel ilyen nagyarányú változása megnyitotta az utat azoknak a reformoknak az elkezdésében és végigvitelében, amelyek az előző, konzervatív vezetés idejében nem lettek volna lehetségesek. Átmenetileg növekedett a bizalom a párt iránt, és megvalósult a sokak által régóta várt generációváltás is. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a pártértekezlet határozata már a megszületésekor korszerűtlen volt. Nem vett tudomást az egyre inkább a pártszerű működés tartalmi és formai jegyeit mutató ellenzéki mozgalmakról, és nem reagált érdemben az 1987 óta megszülető különböző reformkoncepciókra sem.

Forrás: retorki.hu
(2024.05.20.)