A MEGDICSŐÜLT EMBERFIA MEGNYITOTTA AZ ÖRÖK ÉLET ÚTJÁT

P. Reisz Pál ferences szerzetes: életünkben egyszerre van jelen Jézus Krisztus keresztje és húsvéti megdicsőülése. A mi életünk is akkor lesz értékes, gyümölcsöző, gyümölcsöt hozó élet, ha áldozatot hozunk másokért.
 
Evangélium

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. (Jn 12,20-33)
 
 
Az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás után néhány görög szeretett volna Jézussal beszélni, megismerkedni vele. Nem görögök voltak ezek az érdeklődők, hanem bizonyára messziről, görög vidékekről jött, görögül beszélő zsidó zarándokok. Mert a Jeruzsálemtől messzire lakó zsidóknak is megvolt a lelki kötelezettségük, hogy elzarándokoljanak a templomba és részt vegyenek az áldozat bemutatásában. Itt értesülhettek arról, hogy Jézus személyében nagy próféta támadt Izraelben.
 
Nem világos, hogy ezeknek a görög kultúrterületről érkező zsidóknak mi szerepük van a továbbiakban. Mindenesetre látszik, hogy a velük való találkozás arra ad alkalmat Jézusnak, hogy eléjük tárja saját személyének titkait, saját evilági és megdicsőülése utáni feladatait.
 
„Eljött, az óra, hogy megdicsőüljön az emberfia” (Jn. 12, 23) Eddig ilyen kitételek szerepeltek: Még nem jött el az ő órája… Nem jött el az én órám… Most azonban itt van az óra. Erre az órára már régen készült az Emberfia, és amikor szólt róla, mindig hozzákapcsolta a szenvedés, sőt az erőszakos halál képét. Most is az jelenik meg előtte, immár közvetlen fenyegetésként.
„Bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok termést hoz.”(Jn, 12, 24). Az Úr Jézus tehát a hétköznapi életnek egy mozzanatát idézi ezen szavakkal. Az Úr Jézus a búzamag hasonlatot a maga életművének bemutatására használja.
 
Az ő élete is olyan, mint a búzamagé. Az vár rá is, hogy elpusztuljon, és új élet keletkezzék belőle. Tudatosan vállalja ő a búzamag sorsát, tehát nem véletlenül került a keresztfára. Nem azért, mert elszámította magát, nem azért, mert rosszul mérte föl az erőviszonyokat a római megszállás alatt élő Judeában. Később, amikor aztán az Olajfák hegyén szenvedésének előestéjén lélekben átéli a másnap reá váró szenvedést, a megaláztatást, a kereszthalált, akkor félelem fogja el. Neki sem könnyű a szenvedést elvállalnia. Imádkozott azért a Getszemáni kertbe, hogy „Atyám, ha lehetséges, akkor kerüljön el ez a kehely” (Mt 26, 39). János apostol leírása szerint itt, mikor a búzamagról, annak sorsáról beszél, akkor elmélyed, mintegy magába roskad, magához beszél. „Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától?  De hiszen éppen ezért az óráért jöttem.” (Jn. 12, 27) Egész küldetésének megtagadását jelentené, ha most meghátrálna és nem vállalná el a búzamag sorsát. Elhangzik a bátor, a mindent vállaló bátor mondat: „Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”(Jn12, 28). Válaszul elhangzik az Atya szava: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12, 29.)
 
Az evangélium zárómondatát maga Jézus mondja ki: „Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn. 12, 32) Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. Számára a keresztre való fölszegezés a felmagasztalás a földről. Az önként vállalt, megváltó halál lesz az ő megdicsőülése. Látszólag ez válik a kárára, ha ezt az utat vállalja, akkor látszólag elveszti, gyűlöli saját életét. De ez az igazi, a tökéletes életnek a szeretete.
 
„Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre.” (Jn. 12, 26) A keresztviselésnek erre az útjára hív meg bennünket is az Úr Jézus: „Aki követni akar engem, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen engem.” (Lk. 9, 23)
Jézus tehát felszólít bennünket is a követésére a kereszt útján, felkínálja azt az utat, amely kényelmetlen, nehéz, mondhatjuk, hogy keresztút, látszólag önmagunk ellen teszünk, ha őt követjük, de mégis az igazi életet adja meg számunkra. A mi életünkben egyszerre van jelen Jézus Krisztus keresztje és a húsvéti megdicsőülése. A mi életünk is akkor lesz értékes, gyümölcsöző, gyümölcsöt hozó élet, ha búzamagként mi is hajlandók vagyunk földbe hullani. Vagyis életünket Krisztus módjára, áldozatban másokért leélni.
 
Milyen alkalom adatik meg számunkra, hogy átéljük mi is Jézus élményét a szenvedéssel kapcsolatban?
 
A szenvedés nem hiányzik az életünkből. Életkorunknak megfelelő szenvedések. Fiatalok sem maradnak ki belőle, jóllehet az remélik, hogy majd egy kicsit szenvedünk, aztán miénk a világ. Nem menti őket fel a szerelem, amely annyi bizonytalansággal jár. Például félelmekkel, hogy jó lesz-e a döntésünk. Pályaválasztás, vele járó megpróbáltatások. Öröm, hogy bejut a fiatal az egyetemre. De ott is vannak negatív következmények. Aztán jönnek az anyagi dolgok, családalapítás feltételeinek megteremtése, lakhatás, házépítés gondjai. Majd a nehézségek a házasságban, gyermekekkel kapcsolatos gondok. Végül az idősebb kor gondjai, betegségek, lehet sorolni a végtelenségig. Gyermekek felnőnek, unokák eltávolodnak attól, amit kaptak a szülőktől, a vallástól. Mi mit tehetünk? Imádság és szenvedésünk felajánlása akár célzottan is családunk tagjai, testi, lelki megerősödéséért, megtéréséért azoknak, aki nem törődnek a hit dolgaival. A jó és szent célra való felajánlás megkönnyíti számunkra azt, hogy elviseljük a szenvedést. Krisztust követő ez a magatartás, mert ő is szenvedésével váltotta meg a világot.  
 
A mai evangéliumban elénk tárul Jézus életének titka, amely a teljesen odaadott életben valósul meg, éppen húsvétkor. A miénk is legyen ilyen. Így lesz a mi életünkben is jelen a húsvét titka, és így lesz vonzó az odaadott élet mások, a kívülállók számára is.
 
P. Reisz Pál OFM