MAGYAR ÜGY – CSURKA ISTVÁN 90

„Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek,
Ők ittmaradnak bennünk csöndesen még
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.” *
 
 
A XX. század utolsó évtizedében akár csoda is történhetett volna velünk, azonban a csodára készen kellett volna állnunk. De készen állhat-e az információ elől elzárt nép, ha több emberöltőn át diktatúrában él és külföldi zsoldban állók igazgatása alatt áll. Ha kicsinyhitű politikai vezetők vannak fölvezetve előtte, ha részben megalkuvók, döntően idegenek vetnek kockát köntösére. Aligha.
 
A rendszerváltó időkben sok emberrel találkoztam, aki készen állt volna jelentkezni egy nemzetmentő osztagba, ha lett volna ilyen, de csak egyetlen egyet ismertem, aki valóban oda el is ment volna: Csurka Istvánt. Ő ott lett volna, akár kora hajnalban vagy késő éjszaka, a megbeszélt helyen, hatalmas bőrtáskáját csak a rá jellemző módon, csuklóból lóbálva. A táskában Turf, egy szelet kovászolt kenyér, egy szál füstölt mangalicakolbász hegyes, méregerős zöldpaprikával.
 
Kapcsolatunk nehéz időben formálódott, akkor, amikor a magány óriásgömbbé nőtt Csurka körül.
 
Őt írónak rendelte az Úr, a politikusi mozgástér szűk volt számára, legalábbis sehogysem illett a felvilági hazudozók közé. Az erkölcsi rendje a sunnyogást nem engedte. Kötelességének érezte kimondani, amit ki kellett, hogy értse meg a nép mi között kell választania. A kimondott és leírt nyers igazság a főbenjáró bűne. Íróként, publicistaként és politikusként kitaszított lett ,- az elitből - ha az akkortájt valódi uralmi helyzetben lévő bandára illik egyáltalán az elit meghatározás. A 19-es gyökerű apák és a liberálbolsi utódok uralta gyenge középszer összezárt és együtt, jobbról is, balról is lőtték Csurkát.
 
Lám, hiába, ő maradandó. Előrelátása mellbevágó. Hihetetlennek tűnt, amit mondott, de az idő eldöntötte: mindenben igaza volt, igaza lett. Nem véletlenül vált a magyar közélet egyik legokosabb, legtisztábban látó embere a korai globalisták célpontjává.
 
Minél inkább ütötték vágták, annál erősebben kötődtünk hozzá. Mintha mindig ismertük volna. Mintha az apánk vagy testvérünk lett volna és ugyanakkor az a szenvedélyes nyílt szellemű férfi, akinek intellektuális fölénye a középszertől mérhetetlenül messzi magasságokban tündökölt.
 
Csurka minden tehetségével a magyar hazaszeretet, a Kárpát-medence ölelésében élő és azon túli magyarok tántoríthatatlan szószólója volt: Szép egyedül, mondta az MDF gyanús eredményt produkáló országos gyűlésén, majd egyedüliként a mindenkori magyar élet megrablóival szállt szembe, újra és újra, egzisztenciális félelem nélkül, magával az új helyosztóval, mert annak roppant tülekedése ingerelte. Ébresztő, jönnek a Kunbélák c. rádiójegyzetét ezért írta és olvasta föl a Vasárnapi Újságban. Mert látta, hogy bármiféle rendszerváltozás nélkül, szinte már a Rákóczi-szabadságharc utáni helyzet fenyeget, amikoris idegen elemeknek országrésznyi birtoktestek adományozásával történt a helyosztás. És most újra, már megint mindenből kimarad a magyar, a saját hazájában?
 
Nem öncélú pártkarriert akart, példát akart adni: hogyan lehetne jót s jól. Kizárták. Megalapította és fölépítette a MIÉP-et. Sajnos az építőanyag egy része hitványnak bizonyult. Mégis lett Pannon Rádiónk. Miénk volt a Bocskai István Szabadegyetem: a Bocskai Színpad bemutatta országszerte Trianont a magyar költészetben. Hetilapunk, havilapunk, könyvkiadásunk és a rászorultak támogatását segítő alapítványaink nem jelentéktelen segítségével négy cikluson keresztül országos listát állítottunk. Nemzeti ünnepeinken a köztéri és színháztermi rendezvényeink valóban legendásak voltak.
 
Mindenünk, ami lett, az az ő fejében fogant.
 
De legendásan körmönfont volt az ellene indított támadás is, azután, hogy Sorosról a kitűnő színész, Szabó Gyula közreműködésével egy rádiójátékban rántotta le a leplet, a Győri Béla vezette Vasárnapi Újságban Csurka István. Bélát kirúgták, Csurkát a műsorból kiiktattak, de legalább Soros valós szándékáról a széles nyilvánosság is tudomást szerezhetett. A közember értette, ám a nemzetileg elkötelezett értelmiség nagy hányada is becsukta szemét, fülét, nem merte, nem akarta látni, hallani a fő problémát.
 
Sok év elteltével, amikor a Fidesz - már kormányon- Soros üzelmeinek föltárását folytatta, a mégoly tisztességes erdélyi költő barátunk nehezményezte a spekuláns kritikáját, mondván Orbán többel tartozik Sorosnak egy szalonnás kenyérnél. Az ember csak csodálkozik, hogy tévedhet ekkorát egy írástudó? Orbán Sorosnak nem adósa. Ha valakinek, akkor a Csurka által fellobbantott és a ma is világító láng őrzőjének, minden olyan magyarnak, aki hisz benne, aki kitart mellette, annak tartozik többel talán, mint egy szalonnás kenyér.
 
Fölteszik mostanában nekem a kérdést: Csurka István, ehhez vagy ahhoz vajon mit szólna? Szerintem díjazná, hogy Orbán a nemzetközi porondon kiköveteli a magyarok jussát és teljes szívvel támogatná a nemzeti öntudat, a magyar öntudat kifejeződését a politikájában. Helyeselné Orbán béketervét, mert azzal a saját népét, a saját nemzetét menti a háborúba keveredéstől s a globalizmus minden nemzetre halálos diktátumától: az illegális migránsok és nyomukban az idegen kultúra erőszakos beözönlésétől. Ugyanakkor a kormányzatot ösztökélné a nemzetmegtartó magyar közösség, a sok nehézséggel küszködő, a hazához hűséges magyarok és kisebb vállalkozásaik támogatására, megbecsülésére, segítésére.
 
Gondolkozzunk: ha Csurka István önmaga föláldozásának tudatában, a kirekesztést is vállalva nem mondja ki a nyilvánvalót: hogyha mindenünk külföldi kézbe kerül, akkor pincérnemzet leszünk a saját hazánkban!
Akkor talán Tusványos idején a társadalom mélyében nem mozgott, nem hatott volna a Csurka által divatba hozott Németh Lászlói gondolat, hogy Magyarország legyen végre a magyaroké!
Ez a mélyről fölgomolygó magyar szándékazonosság nyert szabad utat, s teljesedett ki az immáron négy cikluson át tartó kétharmadban. Így természetes, hogy a kormány jóvoltából előnyben részesül egy cég, azért mert magyar! A Fidesz érdeme, pontosabban Orbán Viktoré, aki a nemtelen támadások ellenére vallja: a magyar vállalkozások helyzetbe hozása elengedhetetlen. Egyet azonban az ellenzék által csak NER lovagoknak nevezett, kétségtelenül kedvezményezett körnek is tudnia kell, hogy a kapott és fialtatott vagyon mértékével arányos a felelősségük a magyar élet fölvirágoztatásában, a magyar föld megőrzésében. A magyar ügy szolgálatában.
 
Mert az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk, ....hogy mit csináltunk velük.
 
*Részlet Juhász Gyula Consolatio költeményéből

 
Papolczy Gizella